Phuket, Genesis és karácsony

 2010.12.25. 11:42

Hűű, de rég! Bocsi, bocsi, itt vagyok!

Szóval, ott vesztettem el a fonalat, hogy Stefannal összehozott megint a sors... Na mindegy, levizsgázott...

Utána kaptam két nap szabadságot, mi legyen, hát gyerünk le Phuketre! Meglátogatni Editet és Attilát, plusz megtudtam, hogy Máltáról ott vannak a kollégák, Tiit és Margit is! Nekiálltam megkeresni a buszmegállót, addig-addig motoroztam fel és alá, amíg azon kaptam magam, hogy Phuket felé "száguldok". Franc fog itt várni! Egész jól el is lavíroztam, Phuket Townban azért kicsit elkeveredtem, de szerencsésen megérkeztem! Volt vagy két és fél óra a kevergéssel együtt... Elültem a hátsóm a motoron rendesen! :-D 

Nos, tervbe vettük, hogy este együtt elmegyünk Patongra. Ez a leghíresebb beach Phuketen, mint bulizóhely szintén. Először a tengerparton koktélozgattunk, majd irány a bűnök utcája! Hihetetlen arcok, sok sok "igaz szerelmet" láttam, enyhén vagy jobban idősödő urak fiatal thai lányokkal, némelyik nem volt annyira lány... hehehe... hogy nem annak született, az tuti!

Aztán Love barban voltunk :-D majd a Tiger diszkóban, és utána még egy beach partira is beestünk! Képek a képtárban, a srácnak a színpadon olyan kidolgozott felsőteste volt, hogy csak na!! Legeltettük a szemünket rendesen!

Majd hazafelé még beestünk Chalongban egy helyi bárba, ahol egy lokál zenekar húzta a talpalávalót! Jók voltak!

Másnap csendes haldoklás következett, aztán elmentünk megnézni az óriás Buddhát, tényleg marha nagy, fenn ül a hegytetőn, és mosolyog... Ahogy Buddha szokta volt. Majd hazamotoroztam, visszafelé csak két óra volt...

Másnap Genesis, 3 nap északi szafari, Koh Bon, Koh Tachai és Richelieu rock! Legjobb helyek, főleg Richelieu... Csodálatos volt!!! De telihold volt, kaptunk párszor olyan áramlatot, lobogtunk rendesen! Miki szépen fejlődik dm-ként, és közben hiperintenzív angol és német nyelvtanfolyamon is részt vesz... Jól haladunk a tanfolyamával, de egy lustaság, amikor az elméletről van szó! :-D Miki, kapd össze magad! :-D 

És a karácsony: höhö, itt aztán nincs karácsonyi hangulat, tegnap este ettem egy ünnepi hamburgert vacsorára, Songs bárban hallgattunk pár karácsonyi dalt, volt tüzijáték, meg lampion eregetés, majd egy csöndes beszélgetős estébe torkollott Matthiasnál, mert hazafelé összefutottam vele a 7eleven-nél, és áthívott. 

Azért Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Kicsi a világ...

 2010.12.16. 11:15

 Na, befejeztem az owd tanfolyamot, nagyrészt angolul, de nem is ez a sztorija a mai bejegyzésnek... 

Ma egy haladó tanfolyamot kezdtem. Búvárom Stefan és német. Eddig rendben is lenne a dolog. A sokk reggel volt, amikor megláttam. Hűséges olvasóim emlékeznek a máltai blogomra, amikor a búvárom nyitva felejtette a szárazruhám? Egy kis emlékeztető: http://dorimaltan.blog.hu/2010/05/11/esemenyek_63 Nos, ki jön fel a hajóra? Hát ő!!!!! :-D Ő a haladó tanfolyamosom. Mint a címben is említettem volt, kicsi a világ :-D Mondta, hogy neki gyanús volt, mert a Dóra név nem annyira sűrűn elterjedt, én meg folyamatosan Thaiföldet emlegettem neki, de azt hitte, Koh Tao-n vagyok, és esetleg ott találkozunk majd. Hát nem :-))))

Szerencsére itt nem kell szárazruha! Ma a Bonsoong roncsnál merültünk, most voltam itt először, de remélem, nem utoljára! Úristen! Gyönyörűűűű! A látótávolság nem nagy szám, illetve egész csekély, de van itt minden. A roncsot búvároknak rakták le, max mélység 18-19 m, és a homokon van, így a környéken az egyetlen hely a halaknak, hogy kicsit elbújjanak, így az élővilág döbbenetes! Hatalmas halrajok, csigák, tűzhalak füzérben, skorpióhalak rejtőznek mindenhol, és néhány különlegesség is, mint például egy szellemtűhal... Cuki!

Ma Miki kapott egy szabadnapot, bulimerült egy másik divemasterrel, nem mintha megérdemelte volna :-D Hahaha! Na jó, megérdemelte. Szépen motorozott tegnap, és ugye egy jó divemaster feladata az oktató szórakoztatása is (szerintem ez valahol benne van az Oktatói kézikönyvben is) és ezt teljesítette tegnap este... Majd megfulladtam a nevetéstől, és senkinek sem lett semmi baja. A többit borítsa a feledés fátyla, elmesélve úgysem lenne olyan vicces...  

Nos, első két kis tanítvány német nyelven... Marco és Jennine Svájcból, egy helyes fiatal pár. Tegnap elkezdtük az elméletet, addig nem is volt semmi gond, ugye a videó németül van, a könyv német, a tudásáttekintőket meg el tudom mondani németül, mert ott a megoldókulcs... De a merülés eligazítás már csak nyomokban tartalmazott német szavakat. :-D Még jó, hogy jól beszélnek angolul! 

A legidegesítőbb, amikor elmondok valamit angolul, és rögtön utána eszembe jut a teljes mondat németül. Miért nem úgy mondtam, tök egyszerű!! Francba. Nem baj, jó lesz ez. 

Sajnálhattok, egyre többet esik itt az eső, nem csak frissítő zápor, hanem kemény felhőszakadások vannak, és olyankor csak 25 fok körül van a levegő... Egész hideg van itt! :-D Nem ezért jöttem, hé! Hol a 30 fokom??? Valaki ellopta! :-D Ja, olvastam az indexen, hogy otthon hó van meg csúszkálás... Csúszkálás itt is van, mert minden vizes, és a gyönyörű hamis crock papucsom félelmetesen csúszik ilyenkor :-D Szóval itt sem tökéletes minden, a mojitót leszámítva...

De régen merültem már!!!

 2010.12.11. 05:07

 Most számolom, hogy milyen rég nem merültem tengerben! Talán hétfőn? Kiszáradtak a kopoltyúim! Már hiányoznak a halacskáim... :-( Tegnap meg tegnap előtt Mikivel legalább medencéztünk, ma meg OWD tanfolyamot kezdtem, két német... Első OWD tanfolyamom németül! Juhéééé! Egész sokat tudok már mondani, persze beszélnek egész jól angolul, de én erőltetem, hogy németül szóljak hozzájuk. Azért még messze vagyok a folyékony beszédtől, a nyelvtanról nem is beszélve... Ha ezt a volt némettanárom hallaná! :-D De köszi Dóra, még mindig ugranak be dolgok, amiket te tanítottál!! Pedig jó régen volt... :-D 

Holnap még mindig medence és elmélet, és utána megint tenger!!! Jó lesz már...

Tegnap előtt megint szép buli volt... A szomszédban, a Loma divingnál végzett 4 divemaster... Legalább is megfeleltek az összes PADI követelménynek, de még hátra volt a neheze, megfelelni a divecenter teljesítmény követelményeinek... Kezdődött egy rövid kvízzel, ha nem tudtak válaszolni, nehezítésképp egy feles rumot kaptak. Majd mindegyik kapott egy rövid verset, amit az oktatóik írtak nekik, összefoglalva a legfontosabb eseményeket, ami a tanfolyamon történt. :-D Ezek után megkapták a felszerelésüket, amit fel kellett venniük és merülőtársi ellenőrzést végrehajtani, csak letakart maszkban... mi már nagyon jól mulattunk itt rajtuk... Páran elkövették azt a hibát, hogy a ruhájukra rángatták fel a neoprént. Mert a következő feladat egy navigáció volt, mely véletlenül a medencében végződött... :-D A medence alján frissítőként némi sör várt rájuk, majd le kellett tenniük a divemaster esküt. Ennek pár részét elhümmögték, mint például mindig veszek sört az oktatóimnak és soha nem mondok ellent... :-D Majd bedobálták az oktatóikat is ruhástól a medencébe :-D Jó fejek voltak, a telefonokat engedték kipakolni előtte... Majd az egész egy fergeteges buliban végződött, kicsit nehezen indult, de aztán... ajjaj. Megismertem egy új helyet, Happy Snapper... Élő zene, thai banda, de nagyon jó zenét nyomtak! Óriásit táncoltunk! Persze képek is készültek, de azokat még cenzúráznom kell... Az ÖSSZES képen egy sörösüveg van a kezemben, mintha folyamatosan ittam volna, holott csak egyszerűen nem bírtam több sört meginni, és csak hordoztam ide-oda. Aztán még meleg is lett... Brrr. Olyan 3 körül keveredtem haza, majd észrevettem, hogy elhagytam a telefonom... Már megint! Visszamentem, persze ott volt. :-D Hurrá! Le kéne menteni a számokat belőle... Másnap 10-kor kezdtünk Mikivel, én egy kicsit késtem, de így is én ébresztettem :-D Mert ő jól tudta a mondást, hogy aki éjjel legény, az nappal aludja ki magát! 

 Nos, nem lett a filmforgatásból semmi... :-( Este 10-ig vártam, hogy hívjanak, persze néma csönd. Ekkor én telefonáltam, hogy mi van már. Ja, bocsi, lemondták, ezért nem hívtunk... Köszi. Ennyit a hollywood-i karrieremről.

Másnapra megint szabadnapot kaptam, nincsenek vendégek :-( Már a 3. lett volna sorozatban. Szerencsémre megérkezett Miki, aki divemaster tanfolyamot fog itt végezni. Szóval most amíg ilyen csönd van, elkezdtük az elméletet és a készségek gyakorlását a medencében. Holnapra ugyan ez a program, utána meg owd tanfolyamot kezdek, németül... Vicces lesz. De ez legalább PADI tanfolyam lesz, ha már PADI DM lesz, ne SSI kurzuson segédkezzen! :-D

Ennyi történt mostanában, elég csöndes napok vannak, és megint esik minden este. Úgy rendesen. Jajj, de rossz itt nekem :-DDDDDD Mennyivel jobb lenne otthon a hóban... hehehe

Discover Snorkeling...

 2010.12.07. 05:45

 Sznoriztatás… Hehe, staff oktató vagyok, de életemben először vezettem Discover Snorkeling programot… A többiek pfujolták, hogy milyen „megalázó” meg „időpocsékolás” ezt csinálni. De ezek az emberek ezért fizetnek a cégnek, aki aztán nekünk adja a fizetést, szóval nem mindegy, mit kell csinálni a vendégekkel? Na jó, azért minden nincs benne az árban, de a vízi tevékenységekre gondoltam :-D

Először is, mit kéne elmondanom az eligazításban? Mit kell egyáltalán elmagyarázni, tedd a fejed a vízbe, ne felejtsd a légzőcsövet előtte a szádba venni, majd tartsd nyitva a szemed. Ennyi. Maradj közel hozzám, és nézelődj. Két német lánnyal voltam, az egyik mondta már mielőtt elindultunk volna, hogy hajlamos a tengeribetegségre, de bevette a gyógyszert. Csakhogy a helyi cucc sehol sincs a jó kis egyiptomi dramenexhez képest. És a tenger rendesen hullámos volt! Szegény az egy óra végén csak kidobta a taccsot, pedig beetethette volna a halakat az elején is… Na, vissza a hajóra, innentől kezdve viszont pocsék a nap, a hajó hullámzik, és csak egyre rosszabb minden… Kibuliztam, hogy a második menetet hadd nyomjuk le ott az öbölben. Nem volt egyszerű, ki akartak minket vinni arra a helyre megint, ahol a többiek merülnek. Mondom szó sem lehet róla, az megint ki van téve a hullámoknak, még a végén én is beteg leszek! Az egyik lány nem is akart jönni, de rávettem, hogy ússzon ki a partra, csak egy órára leül, már jobban fogja bírni a hazautat. Megszerveztem, hogy kivisznek minket olyan közel a parthoz, ameddig csak lehet, onnan én kiviszem, meg majd érte megyek, és segítek visszaúszni. A barátnőjével meg elmegyünk úszkálni. Kicsit húzódozott, de aztán nagyon megköszönte, hogy rávettem! Sokkal jobban lett. Mondtam is nekik, inkább jöjjenek búvárkodni, odalenn sokkal jobb, és nem hullámzik!

Ja, képzeljétek, itt forgatnak egy filmet, Even McGregorral a cunamiról (vagy említettem már?) Nos, behívtak statisztának! Hurrááá! Sajnos nem a szerelmi jelenetben kell szerepelnem Evennel, hanem valami kórházi dolog lesz, trutymósra sminkelnek, és majd ott kell jajgatnom, vagy mi. :-D Nem baj, 2000 baht egy napra, ennyiért eljajgatok nekik egy ideig. Majd viszek fényképezőt, és csattintgatok! Holnap megyek, beszámoló majd érkezik! :-D

  Sarojin hotel, medencei merültetés... fél nap munka, 10-kor keltem, elslattyogtam a bázisra, internet, fél kettőkor összepakoltam, irány a hotel. Két és fél óra szolgálat, egy órán keresztül csak ücsörögtem és napoztam :-D Majd megmerültettem összesen 3 embert, nem volt valami nehéz nap. Jobb lett volna, ha sikerül valamit eladnom, próbamerülést vagy tanfolyamot, de lusták ezek a turisták :-D Csak heverésznek a hotelben. 

Utána Stingray megint, merülgetés... Ma legalább volt egy tanfolyamosom, navigáció meg fotózás... Ezt szeretem, jó kis díjért adom bérbe a fényképezőm... Lassan behozza az árát! És rájöttem, hogy a laptopom tud CD-t írni! Mik ki nem derülnek! :-) 

Ma van a thai király születésnapja. Ez eddig rendben is van, ellenben ezen a napon nem lehet alkoholt árusítani :D Így a thaiok és farangok (külföldiek) kávésbögrében kapják a Sangsom- kólát... A Songs bárból már délután hívtak minket, hogy mehet a csapat nyugodtan, megoldják az ellátmányt. Nagy kiesés lenne nekik, ha a Sea Bees csapata egy napot is kihagyna ott... Azért az nem tudom, a többiek hogy csinálják, hogy minden este mennek... Nem csak az alkohol fogyasztás miatt, de azért annyi fizetésünk nincs, amit ott el lehet inni! :-D Ma én is lemegyek, meg kell kóstolnom a hamburgerüket, mert mindenki isteníti! Pápá! Megyek is, mert éhen halok!

Ja, majd elfelejtettem

 2010.12.02. 13:26

Mantás képek a képtárban! 

Privát charter

 2010.12.02. 13:02

 Tegnap volt az első napom a Lady Sarogin nevű privát gyorshajón. Hát, nem tudom, mennyi pénzemnek kéne lennie, hogy kifizessek egy ilyen utat, de ők tudják… A hajó ára egy napra 3 merüléssel, privát guide-dal, ebéddel (3 fogásos ínyenc kaja, nem sült rizs)és korlátlan italfogyasztással (ami kicsit értelmetlen egy búvárhajón, mivel merülés után tűzünk haza, előtte meg nem lehet ugye alkoholt fogyasztani) 62500 baht. Ez barátok között is olyan 400.000 Ft. Egy nap. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Búváraim egy amerikai házaspár, akik maguknak bérelték ki a hajót. Viszonylag kezdők, 10-30 merüléssel. Két napja voltak egy napi hajón, és az annyira nem tetszett nekik… Az is igaz, hogy a Sarojin hotelben egy szoba 20.000 baht éjszakánként, (a legolcsóbb), ahhoz képest nem tűnik soknak egy napra ez a hajó. Na mindegy. Fehér bőrülések, minden vízbemenetel után friss törölköző, előétel hegyek, (hehe, a lazacukat én vágtam be, nekik nem kellett… nyami) gyönyörű tálalás, bor, pezsgő, gyümölcs, sütik, huhhh. Előző nap Dirk kollégám volt ugyan ezen a hajón, csak szegény hat emberrel… A napi hajón 4 fő a max csoportlétszám, itt 6… kétszeres áron, ha hatfelé osztják a hajó bérlést. És ez esetben a hajó már nem is olyan nagy, szóval szívás az egész. Mivel ez nem búvárhajó, a palackokat nem tudjuk magunkkal vinni, egyszerűen nincs hely, így a Similanon találkozunk egy másik hajóval, onnan szerezzük a levegőt a merüléshez. Szegény Dirk a hat emberével és 3 merüléssel este fél 9-re ért haza, vagy később… Mindenki egy napig azt mondogatta, hogy mekkora szívás ez a privát hajó (ja, mi nem kapunk ezért plusz pénzt, nehogy azt higgyétek! Dirk a 6 embertől kapott 1 azaz 1 Tiger sört hazafelé menet…) Király.


Nos az én napom a két emberrel következőképp zajlott: Reggel megérkeztem a bázisra, fél 8-kor kellett elindulnom az autóval, (nem én vezettem, csak addigra kellett megpakolnom a kocsit) ez 3 láda felhelyezése volt. Irány a hotel, ott Au, a thai srác vette át a dolgaimat, és pakolta fel a hajóra a kapitánnyal, amíg én beszélgettem Dan-nel, aki a hotelből szervezi az utat. Majd megérkeztek a búvárok, kicsit még beszélgettünk, majd még egy kicsit… (közben Dan odasúgta, hogy foglaljam le őket, motorhiba van :-D) Na, elkészült a hajó, indulás. Kapitány megkérdezi, hogy hol van a másik hajó, ahonnan a palackot kell felvenni. Honnan tudnám??? Én? Valahol a Similanon, a 8-as vagy 9-es szigetnél. Na de melyiknél? Ugyan, ezek közel vannak egymáshoz és a 9-es kicsi is, szóval csak meglesz.


Na, meglett a hajó, megpróbáltam lenyúlni az összes palackot egyszerre, ami nekünk kell a napra, de nem sikerült… Mindegy, akkor merülés után cserélünk. Hol akarok merülni? ÉÉÉN? Honnan tudjam, még nem ismerem a merülőhelyeket… Na, annál a sziklánál csobbantam már, menjünk oda! :-D Szerencsére szépen fogyasztottak a búvárok, így 45 percnél nem tudtunk többet merülni. Fel, palackcsere, kis pihi, merülés. Ebédszünet. Thai kollégák felszolgálták az ebédet, majd mi is megkajáltunk nyami thai zöld curry volt a mi menünk. Majd eljött az ideje egy kis szundikálásnak… Mer erre is volt időnk… :-D


Harmadik merülés előtt kicsit reménykedtem, hogy nem lesz kedvük teli hassal ugrani, de nagyon tetszett nekik, akkor hajrá! Jól is sikerült a merülés, majd irányba vettük a szárazföldet, búvárok kaptak pezsgőt, én is, csak a hullámokon ugráló speedboat-ban pezsgős pohárból inni nem egyszerű… :-) Azért megoldottuk. Kicsivel 5 után ki is kötöttünk, majd finoman megemlítettem nekik, hogy kis jattal megtolhatnák a thai személyzetet, mert két havi keresetük összesen nincs annyi, mint amennyit ők erre az útra kifizettek… De lehet, hogy 3 havi sem… Ezen ledöbbentek, majd megkérdezték Dant, hogy adjanak-e borravalót. Ő csak egyszerűen nemet intett… Francba, ne rontsd el! De hát amerikaiak voltak, végül titokban adtak jattot, és kedvesen rólam sem feledkeztek meg… Csóközön! Nem is akkora szívás ez a privát hajó! Amikor visszamentem a bázisra, mindenki az arcomat nézte, de én csak mosolyogtam, és mondtam nekik, hogy egész jó buli volt. Majd gyönyörködtem a leesett állakban :-D Ez van srácok, nekem szerencsém volt, na!

Most kaptam a hírt, hogy holnap a Sarojin hotelben leszek medence szolgálaton :-) Remélem bevethetem a sales-es képességeim!

Vissza a dolgos hétköznapokhoz

 2010.11.29. 12:13

Ma ismét a Stingray-en... Nem is tudom, mikor voltam utoljára, ugye szafari volt, aztán rescue tanfolyam két nap medence, majd átképzés, és két szabadnap... Azt sem tudtam reggel azt sem tudtam, mihez kezdjek, mit is kell ilyenkor csinálni :-) Persze két perc és már emlékeztem :-) 4 búvárt vittem ma, és mind a négy annyira ügyes volt, tiszta bulimerülés volt nekem is...

Láttunk kék pöttyös ráját, tűzhalakat, egy fél méteres tonhal is elúszott mellettünk, meg egy szép nagy napóleonhal, plusz találtam egy nagyon jópofa csigát is! Sikerült egy laza 67 perceset merülni :-)

Holnap megint ugyan ezeket a búvárokat viszem, és Koh Bong zátonyhoz megyünk, ahol mostanában mantaráják kezdtek feltűnni... Most már rajtam a sor, hogy lássak egyet! De ha mégsem, ez akkor is az egyik legszebb hely! Kicsit aggódtam a visszafelé úton, hogy holnapra valami uszodás feladatot kapok vagy tanfolyamot, de szerencsém volt!

Tegnap 10 körül megreggeliztem, majd egész nap otthon voltam filmeket néztem... Este már kicsit éhes voltam, de nem éreztem magamban az erőt, hogy elmenjek bármit is venni... :-) Inkább éhen maradtam, és a hasam körül felhalmozott tartalékból éltem. Végül is ezért gyűjtjük, nem? :-) 

 

A látogató

 2010.11.28. 06:27

Tegnap elmentem vásárolni, vettem pár sarongot, kicsit feldobtam a házikót. Plusz két nap múlva érkezik pár cucc, amit rendeltem, egy pár elhagyja Khao Lakot, és kiárusít pár dolgot. Szóval hamarosan otthonos lesz a kis lak :-D Ki is takarítottam, mert megígértem Willnek, (a francia haver Koh Taóról, Bar Next Door, emlékeztek...) hogy alhat nálam egy éjszakát, amikor jön. Meg is érkezett kb fél 3 körül délután, kicsit körbevittem a környéken. Felmentünk a vízeséshez, most rendesen, mert múltkor még félútig sem jutottam... Az a vízesés, ami a fotókon van, csak kistestvér... :-) Az igazi van vagy 5-6 méter magas, esetleg több is. De most nem volt nálam a kamera... Ez van. Utána lementünk a tengerpartra, megnéztük a naplementét, elszopogattunk pár mojitót... Majd Songs bar, majd nemtudommikor haza is keveredtünk... Ma már megvolt a reggeli, de szerintem még egy-két óra alvás kell a túléléshez... :-) Nem is tudok többet írni. Ez a kis bejegyzés is kitett vagy fél órát, mire összeszedtem a gondolataim és bepötyögtem...

Crossover...

 2010.11.26. 13:07

 Na, megvolt... Elég kellemetlenül éreztem magam... Egyet nem értek: miért szólt az egész tanfolyam arról, miért ócska a PADI ahelyett, hogy miért jó az SSI? Nagyon fájó pont ez nekik... Nem értem. :-D 

Az egész tanfolyam reggel kb 10-től fél 6-ig tartott! És akkor most tudnom kéne SSI tanfolyamot tartani? Nem mondom, hogy úgy érzem, menne... Ahogy elképzelem, tartom továbbra is a PADI tanfolyamot, csak a végén SSI kártyát kell adni... Mint ahogy mindenki csinálja errefelé... :-( Na mindegy, ennek meg kellett lennie, de azért kicsit fáj... Remélem eladok sok tanfolyamot, hogy visszajöjjön a crossover ára... :-D 

Nem is tudok erről többet írni... Megyek, és leiszom magam :-( 

Szafari és egyebek

 2010.11.25. 10:05

  SZAFARIIIIIIIIIII! Na, megpróbálom összerakni, mi is történt. A hajó neve Genesis, 12 fő plusz merülésvezetők és a thai személyzet. 5 kétágyas (emeletes ágyas) és két egyágyas kabin, a hajó maga nem nagy, de el lehet férni. Két mosdó és két zuhanyzó van, egy fedett deck mint közösségi „helyiség”, étkező és az esti sörözés helyszíne… A hajó nem a fogyókúrásoknak kedvez, állandóan etetés van :-D Plusz rengeteg gyümölcs… A szakácsnőnk kitett magáért a mikroméretű konyhában isteni kajákat főzött! De minden csípős… :-D Általában csak enyhén, de azért csíp. Érdemes átnézni a kaját és kiszedni a kis chilli paprikákat belőle, ha nem akarsz kellemetlen meglepetése, amikor szétrágsz egyet. Én megtettem, de túléltem :-D 3 napos szafari, első nap 3, második nap 4 majd megint 3 merüléssel. Első nap két delfin kísérte utunkat egy ideig… Nagyon szép helyeken jártunk, láttunk teknőst, igazából saját tekink volt… mindig ott ólálkodott egy a hajó körül  Láttam gyönyörű naplementét és hát igen, a napfelkeltét is. Ha utánaszámolok, nem sokat láttam még életemben… Ezen időszakban általában a szemhéjamat szoktam belülről vizsgálni… De a hajót korán indul az élet. Ellenben merülések között jót lehet aludni :-D Szafarihajón lazaság van…


Hű, volt egy olyan figura a hajón!! Teljesen úgy nézett ki, mint az Egypt Air biztonsági videóján a bajszos bácsi! https://www.youtube.com/watch?v=oG3bkczNpIo menjetek 1 perc 55 másodperchez és élvezzétek!


Feltettem sok képet a képtárba, víz alattit és felettieket egyaránt, link a jobb oldalon!


Jó egyiptomi szafaris szokás szerint úgy döntöttem, hogy a fedélzeten alszom majd, kellemesebb, mint a szűk kabin… Nos, van egy két különbség itt Egyiptomhoz képest… Például az eső… Éjjel háromkor költözködnöm kellett :-D De akkor is megérte, addig nagyon kellemes volt! Második éjszaka is kinn aludtam, majd három körül költöztem… :-D Ez van.


Volt egy két sokkoló élmény is… Például, amikor fel akartam mászni a lépcsőn a fedélzetre, és valaki épp le akart jönni… törölköző volt rajta, de az úszónadrágja a kezében volt… Teljes panoráma! Sajnos olyan pasi volt, akiét egyáltalán nem szerettem volna látni… Aztán amikor reggeli gyors öltözés után megjelenik az ember fürdőnadrágban, a klasszikus fecske fazonban, csak épp egy fél golyszli figyelt ki oldalt… Ez sem az a látvány volt, amit reggel fél hétkor kívántam… A gyönyörű napfelkelte után, a reggeli teámat kortyolgatva…


Ma egy kicsit fáradt vagyok már, sorozatban sikerült pár napot igen keveset aludni… Tegnap Matthiasnak, (a Stingray napi hajónknak a túravezetője) volt a 40. születésnapja például. Szerencsére ma és tegnap rescue tanfolyamot tartottam, így csak kilenckor kellett kezdenem. Ma alvás! Szigorúan! Holnap meg SSI átigazoló tanfolyam… Ez az, amit nagyon nem akarok, de muszáj… Soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap… Holnap után viszont látogatóm lesz! Will a Bar Next Door-ból, Koh Taoról! Jön ide merülni, és mondtam neki, csak fussunk össze, ha már erre jár! Jajj, hiányzik Koh Tao! Na, azért persze egyáltalán nem panaszkodom… :-D

És eljött a pihenés ideje

 2010.11.20. 14:54

 Alvás, némi tiszta ruha létrehozása, környék bejárása, alvás... A szabadnap programja. 

A mosást inkább a mosodára bízom ezentúl... Nem drága, és ebben a párás melegben az istennek nem akarnak megszáradni a ruhák! Plusz ugye minden nap esik kicsit, pont hazaértem, mielőtt rákezdett volna nagyon, most benn vannak a pólóim, és a ventillátorral szárítom őket... 

Elmentem ma a Tong Chongfa vízeséshez. Jó kis út volt, végén egy rövid gyalogtúrával, 100 thb a belépő, de megérte. Tervben volt, hogy végre veszek mobil netet otthonra, de az üzlet szombaton és vasárnap zárva... áááááááááá! Soha nem lesz már netem! De legalább találtam egy kis éttermet nem messze a házikómtól, ingyen nettel. Sajnos nem ér el hozzám, annyira nincs közel... Itt nem sikerült eljátszanom a szokásos trükkömet. Igazi kis teraszos thai hely, az asztalt egy kicsi gekkóval osztottam meg :-D Csípős tom yum leves, közepesen erősen, pont jó volt. Azért a chilli paprikákat gondosan kipakoltam belőle. Múltkor sikerült szétrágni egyet, húúúúú! Volt sziszegés... Orromat is tisztíccsa! :-D 

Ezután lementem a bícsre, meglátogattam a thai bárt. Akartam egy gyümölcs shaket inni, de ez a hely nem az a hely... egy próbát megért. Ittam egy vizet :-D A tulaj mesélte, hogy a szomszédos étteremben valami balhé volt előző nap, mert minden össze van törve, a tulaj kocsija a tengerben volt reggel... És most zárva vannak... Lehet, nem fizette be a havi védelmi pénzt... Mint Koh Tao-n, itt is pár "maffia" családé az egész környék. Persze lehet, hogy csak nagy buli volt... :-D Semmi sincs itt kizárva. 

Össze kell még pakolnom a szafarira, sok dolgot nem kell vinnem, de valami meleg ruha tuti kell... Éjszaka hűvös lehet kinn a vízen. Jajj, úgy várom már! 

 

Mégsem szabadnap

 2010.11.19. 12:19

Nos, este 8-kor kaptam a hívást, hogy szabadnap törölve, új foglalások miatt... :-D Mindegy, nem vagyok fáradt, szóval hajrá, munka megint. Szóval csak módjával mulattunk a Song's bárban a többiekkel, a munka az munka...

Szombatra lett áttéve a szabadnap, terveim szerint mentem volna a hajóra, fotózni, bulimerülni, de megtudtam, hogy vasárnaptól a szafarihajón leszek 3 napig, napi 4 merüléssel, így meggondoltam magam... HURRRRRRRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!! Már alig várom!!! Végre megyek a tuti helyekre, plusz extra pénz, és 3 napig nem költök semmit... ez sem rossz! Éjszakai merülés meg minden... Annyira jó! 

Remélem tudok majd ott fotózni, mert jó lenne megmutatni, merre járok majd! Beszámoló mindenképp lesz! 

Sűrűsödnek a dolgok...

 2010.11.18. 12:56

Igyekszem írni, de az elmúlt napokban egyszerűen nem tudtam online lenni... Történések dióhéjban: munka, munka, munka és Khao Lak felfedezése esténként. Megvan a Thai bar! Olyan, mint a híre, szóval valószínűleg megvan a kedvenc hely! :-D Jó zene, tengerpart, relax, jó árak, csináltam pár képet is róla. 

Merülések: változó, voltam pár gyönyörű helyen, és pár nagyon halotton is... :-((((( szörnyű látni, hogy a korallok milyen ütemben fehérednek és halnak!!! A nagy halak az itteniek szerint decemberben jönnek, manták és cetcápák, de láttam már pár szép dolgot! Nagy murénák, egy teknős, szép nagy sügérek, dobozhalak, és a korallok állapotához képest sok kicsi halacska... 

Holnap lesz az első szabadnapom, veszek mobil netet, és akkor többet tudok online lenni otthonról is!

Első munkanap

 2010.11.15. 15:17

Tegnap átköltöztem az új házikómba, képek róla a képtárban. Sajna ott még nincs netem, majd veszek mobilot, hogy tudjalak tájékoztatni titeket a történésekről. :-D (Képtár linkjét a jobb oldalon találjátok a linkek között...)

Még délután elaludtam párszor, plusz tanulok rendesen az SSI átképző vizsgámra... Igen, ezt is megértük... Persze a szívem örökké a PADIért dobog! De német bázis, itt jobban megy az SSI, szóval ha keresni akarok, át kell térnem. De csak a felszínen... hehehe

Azért máris érdekes dolgokat tudtam meg... Például SSI-ban nem kötelező  a tanagyagot megvenni, és (figyelem, hazai SSI oktatók!) Magyarországon sem lehetne kötelező... Na mindegy...

Lassan megtanulok németül is. Már 3 napja németül beszélnek körülöttem, egyre többet értek belőle, és lassan meg is tudok szólalni. Már meg is tettem párszor... Azért még messze vagyok a folyékony nyelvtudástól. Sajna. :-D

Nos, reggel 7 előtt érkeztem a bázisra (7 és negyed 8 között kell jönni, de tegnap este nem tudtam már tankolni, és hagytam időt arra, ha gyalogolnom kell :-D de még kibírta idáig a moci...)

Pakolás, a helyi rendszer megtanulása, és irány a Stingray! Ez a szép sárga katamarán, ami a videón is van... Gyors és nagyon kényelmes hajó, mire a vendégek megérkeztek, már minden a helyén volt... Azért a német bázis csak német bázis... Nagyin szervezettnek tűnik minden! A vendégeknek friss türcsi minden nap a hajón, reggeli, ebéd és gyümölcs meg nasi, az benne van az árban, és bőséges! Ja, és finom! Mi is kaptunk :-D Két óra hajókázás után megérkeztünk Similanra, a 9-es, leg északibb szigetre. Na lássuk, mi van itt a víz alatt! Ja, 28-29 fokos, szóval nedvesruha elfelejtve, egy 2 mm-es neoprén póló és rövidnaci játszik!

Látótáv 15-20 m, szokásos trópusi, és rengeteg hal! Sírtam a fényképezőm után, mert ma csak követtem egy csoportot, szóval tudtam volna fotózgatni... Mindegy, majd legközelebb! Sajnos a korallokról nem mondhatom, hogy jó állapotban vannak... a sekély részen eléggé le vannak pusztulva, ennek ellenére az élővilág gazdag!

Mai feladatom palacktöltés volt (ki van adva a napi feladatsor név szerint, és kb havonta egyszer palacktöltés is van...) A legtöbbet a hajón töltik, de a nitroxot a bázison az oktatók... Csak egy bibi volt.. pár napja nem ment a kompresszor... Igaz besegítettek nekem, de így is volt vagy 3 óra a töltés...  több mint 30 palack várt, pedig aznap csak 14-15öt használtak fel! Este 9-re végeztem is... még jó, hogy ez nem sűrűn van! :-D Nos, mindegy, épp túl vagyok rajta, legalább volt időm blogot írni! Úgyis itt ülök! :-D

Na pápá, irány a Songs Bar a többiek ott várnak!

Megérkezés Khao Lakba

 2010.11.13. 09:15

 Nos, Phuketen percre pontosan 9kor szállt le az Air Asia gépe. Itt figyelni kell a súlyhatárra nagyon, mert a kézipoggyászt is ellenőrzik, és szigorúan csak egyet lehet felvinni és csak 7 kiló lehet. (persze felengedték a laptoptáskám némi könyörgésre... de ugye amilyen kedvük van) Ellenben nem drága a túlsúly, az online jegyvásárlásnál be tudod jelölni, mekkora csomagot viszel, 15 kilós táska 200 baht, 20 kilós 300 és így tovább... Nem vészes (6,5-tel kell szorozni)

Oi várt a reptéren, (nem, nem egy kismalac, így hívják a nevetős, aranyos thai lányt, aki elfuvarozott a bázisra) és várt ránk egy röpke egy órás autókázás. Bázisra megérkezve találkoztam Markussal, az itteni főnökömmel, akivel kicsit körbejártuk a környéket, sikerült viszonylag könnyen szállást találnunk, szerzett nekem motort is, ettem, most már csak a szórakozó helyeket kell felfedezni... Megkérdeztem, mit tud ajánlani. Mondja a srácok megőrülnek a Thai bar nevű helyért, de szerinte az nem jó. Mondom miért? Mert sok raszta van, és reggae zene szól. Hmmm, miért, te mit szeretsz? Heavy metal... OK, akkor nem téged kérdezlek, csak azt áruld el, hol van ez a Thai bar nevű hely... :-D Nem lehet mindenkinek egyforma az ízlése, na! 

Aludni ugye nem sokat sikerült az elmúlt 48 órában, de most nem merek ledőlni, mert akkor sosem állok át az itteni időre... (jelen pillanatban negyed négy van, ha most elalszom, pont éjszaka közepén ébredek fel...)

Van mit csinálnom, csak el ne aludjak rajta...

Utazás

 2010.11.12. 22:44

 Kijev… Száraz és hűvös, de a hajam még tart… :-D Repülni jó, szeretek is rendesen, és sosem féltem vagy izgultam, de most… Miután Orbán Vikivel és slappjával utaztam egy gépen, kicsit szurkoltam, nehogy valakinek pont most legyen elege Vikiből, és én szívjam meg… Persze semmi sem történt, de legalább már értem a fegyver dolgot (lásd előző bejegyzés, mégsem USA-ba utazott az illető, illetve nem tudom hová mentek…) Reptéren vörös szőnyeg és fogadóbizottság, igen kedvesek ezek az ukránok, igazán nem lett volna erre szükség! De azért jólesik. Pont előttünk szedték fel a szőnyeget… Nekem már nem jutott belőle.
Ja itt Kijevben csak fizetős net van, szóval ezt majd csak Thaiföldön posztolom. A gép kényelmes volt, szinte üres, kaptunk szendvicset, vodka nem volt, de így kora reggel nem is hiányzott. Sztyuvik kedvesek és mosolygósak voltak, AeroSvit eddig jó. Biztonsági ellenőrzésnél megkukkantották a reduktorom, de a bácsi mondta, hogy diving? No problema. Igazi orosz akcentussal, kicsit hiányzott már.


Felpakoltam kajával rendesen, nem fogok éhezni a hosszú úton.

Nos, Aerosvit: hosszú távú járaton sincs film, csak egy kijelző, hogy merre járunk, a kaja egész jó volt, a könyv, amit vettem, rövid, így Bangkok előtt két és fél órával kivégeztem már. Az út csak 8 óra volt, 4-re már itt is voltunk, így kényelmesen elérem a Phuketi csatlakozást. Jó hulla leszek... Nem lesz egyszerű az átállás így.

Reptér

 2010.11.12. 07:51

 Itt ülök megint... Reptér váró! Nem sokat aludtam, inkább csak forgolódtam... Utazási láz, pörgött az agyam rendesen! Időjárás jelentés nézegetése, valószínűleg esni fog, de 30 fok körül van a hőmérséklet... Repülési útvonal: Budapest-Kijev, 8:40-11:25, majd Kijev-Bangkok 14:00-04:30, 9 és fél óra. Rövidebb mint tavaly, hiszen Kijev egy kicsit irányba van legalább... Majd 3 óra Bangkokban, és irány Phuket, még egy másfél órás repülés, ott felvesznek kocsival, és egy óra autókázás Khao Lakig. Kicsit egyszerűbb az odajutás, mint Koh Tao-ra... Kimarad a kompozás... Pedig mekkora poén volt a sok tengeribeteggel együtt nyomni! 3 órán keresztül :-D

Mellettem csekkolt be valaki, aki New Yorkba repült, szintén Kijeven keresztül... Kérdés a nénitől a check-inben: fegyver van? Igen! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Biztos valami légimarshall vagy ilyesmi...

Kéne valami könyvet vennem, hátha csak orosz nyelvű filmek lesznek plusz Bangkokban emlékeim szerint nincs wifi, nem tudok netezni. Sőt, addigra gyanítom, hogy lemerül a laptopom is... 

Még egy óra az indulásig... 

Bepakoltam

 2010.11.09. 21:18

Na, ma összeraktam a csomagjaim... Bepakoltam a búvárfelszerelést, ruháimat, személyes tárgyakat, tisztasági csomagot, mindent, amit úgy ítéltem meg, hogy szükségem lesz rá... 19 kg plusz a kézipoggyász! Ennyi az életem? :-D Ennyi cuccom van? Igen! Vagy Thaiföldön jövök rá, hogy mindent itthon felejtettem! :-D Azért még bedobálok pár dolgot, meglegyen a 20 kiló! Nehogy már kevesebbel menjek! 

Holnap délelőtt vissza Budapestre, még találkozom pár emberrel, intéznem kell pár dolgot, leadni a kocsimat, meg ilyenek, majd péntek hajnalban irány a reptér! 6:40... Remélem lesz angol film az ukrán légitársaságnál... Gyakorolhatom a nyáron megszerzett orosz tudásom... ágyin vodka pazsaluszta! :-D 

Jajj, már úúúúgy mennék!!

Like

 2010.11.07. 11:35

 Most már lájkolhatjátok a blogom! :-D Minden bejegyzés végén ott lesz a fészbúkról ismerős kis gomb... 

 

Utolsó simítások

 2010.11.07. 10:38

5 nap van hátra az indulásig!! Lassan el kell kezdenem összeszedni, mi mindent kell magammal vinni, és mit is hagyok itthon. Tavaly vittem pár dolgot, amire aztán nem volt szükségem... Ilyen volt például a hajszárító. Soha, sehová nem vittem magammal hajszárítót évek óta, és pont Thaiföldre cipeltem ki... Egyszer használtam is, csak hogy ne mondhassam, hogy feleslegesen cipeltem. A másik: egy hosszú, fekete alkalmi nadrág... Nos, erre sem volt szükségem... :-D 5mm-es búvárruha, csuklyával. Ezt ugye használtam, de nem kellett volna... Idén marad egy 3 mm-es... Az összes oktató táblám, holott kívülről fújom mindet. Ez volt legalább 2 kiló. A búvárkártya gyűjteményem. Ezeket a neten is meg tudom mutatni, esetleg még pókerezni lehetett volna velük, de nem játszottunk soha. 

Amit viszek: a búvárfelszerelésem, értelem szerint, pár rövidnadrág, póló (a bázison a céges, méhecskés pólókat kell majd hordani, ez a probléma is letudva.) Egy zárt cipő (ebben utazom) és egy papucs (gyönyörű fröccsöntött kék hamis Crocs) esőkabát, laptop, fényképező a tartozékokkal, egy törölköző, némi gyógyszer (nem mintha kinn nem lenne minden kapható, de benne van, ami kell az úti csomagban) fürdőruha (munkaruhának is mondhatnám, hajh, nehéz az élet :-D) pénz, pénz, pénz, bankkártyák. Mi más kell még? Tisztasági csomag persze, csak a legszükségesebbek, a többit kinn megveszem, nem cipelem... Aztán persze majd még teledobálom a táskám mindenféle aprósággal, ami még eszembe jut :-D 

Még a héten intéznem kell csomó mindent, találkozni batárokkal, sűrűsödik a program. Nem fogok unatkozni. Elröpül ez a pár nap, majd irány Kijev! Meg sem merem nézni, hány fok van arra, (nem bírtam ki, megnéztem, péntekre 17 fokot ígértek! Túl fogom élni! Hurrá!) 

Visszaszámlálás indul!

 

Vízum

 2010.11.04. 09:15

Nos, két nappal ezelőtt elmentem vízumot igényelni! Vittem egy nagy köteg papírt, amit Thaiföldről kaptam, igazolva, hogy ahová dolgozni megyek, az egy élő cég, működik, és engem akar alkalmazni! Pár dolog megváltozott a vízum igénylésnél... Tavaly szintén elfelejtettem fényképet vinni, de ez nem volt probléma, vihettem, amikor mentem a vízumért. Most nem, így el kellett mennem fényképet csináltatni, illetve terv szerint csak nyomtatnom kellett volna. Természetesen a boltban éppen nem tudták olvasni a kártyát, amin a kép volt, így pár száz forintos fotónyomtatás helyett fizethettem ezeret, 4 új igazolvány képért. Lassan hegyekben állnak otthon az igazolvány képeim, mindig elfelejtek vinni magammal... Egyszer csak megtanulom...

A másik dolog, ami változott: Tavaly odamentem, megadták a számlaszámot, ahová a vízumdíjat kellett befizetni, majd amikor mentem felvenni az útlevelem, akkor kellett az igazolást bemutatnom a befizetésről. Nos, most már előre kérték, persze MKB Bank, apu felhív, keress nekem neten a közelben MKB Bankot!! Némi kevergés után meg is találtam, parkolóhelyet is!! És még mindig nem törtem össze senkit és semmit, pedig időnként reflexből balra tartok jobb helyett... :-D

Nos, most mehetek az útlevelemért, már indulnom kéne, de még itt pötyögöm a bejegyzést... Jót tesz nekem ez a Thaiföld, lendületet kaptam megint... Majd meglátjuk meddig tart...

Ismét Thaiföld

 2010.10.30. 19:29

Nos, Máltának vége, kezdett nagyon hideg lenni. Most egy kicsit itthon, és ideje melegebb éghajlatra menni! Irány Thaiföld és azon belül is Khao Lak! 

Némi info és képek:

http://www.photos-thailand.com/khaolak.htm

http://www.khaolak.com/

http://www.sea-bees.com/

Irány újra a fehér homok, a meleg, a sült rizs és phad thai hazája!!!! Lehet, hogy a blogot is újra kezdem! :-)

Szóval, ha valaki még olvassa, sziasztok! :-)

 

 

süti beállítások módosítása