Még pénteken kis tanulóimmal felszálltunk a Stingrayre, hogy két remek merülést hajtsunk végre a Similan 8-as szigeténél. Kb egy óra hajókázás után egyszer csak megállunk a nyílt tengeren. Motorhiba. Kapitány és a gépész motortérbe le, felhoztak valami alkatrészt, és heves kalapálásba kezdtek. Bő fél óra után késznek nyilvánították a művet, mehetünk tovább. (Egyszer már előfordult, hogy vissza kellett jönnünk, és a Boonsung roncsnál merültünk... De előző nap pont ott voltunk.) Na, eljutottunk a Similan szigetekig, a kapitány és a gépész egész nap kalapált és szerelt. Kicsit későn értünk haza, csak fél órával a szokásos után, de úgy éreztük, hogy ez egy örökkévalóság... Ha tudtuk volna!!

Szombat-vasárnap szabad voltam, majd hétfőn Stingray megint, a tanfolyam utolsó napja. Reggel nevetve kérdezik, hogy ma eljutunk a Similanig? Nevetve válaszoltam, hogy majd meglátjuk, két napig nem volt semmi gond. Kitalálhatjátok, nem jutottunk el... Fél óra után teljesen leálltunk, kapitány és gépész le, majd nem mosolyogva vissza. Valami a motor belsejében tört el. Ezt itt nem tudják megszerelni. Irány a roncs- mintha lassított felvétel lenne, úgy mentünk. Kis tanulóim mondták, hogy mindegy, persze sajnálják, de ez van. Megyünk még egyszer a roncshoz. Már csak a tájolás volt nekik hátra, azt ott gyorsan megcsináljuk, és merülünk egy jót.

Amikor tartottam az eligazítást, Matthias odahozta az ő tanulóját, hogy át tudnám-e venni, mert pár ember szeretne DSD-t csinálni a snorisok közül, akkor ő el tudná vinni őket. De a lány már tájolt, fotós kalandmerülést kéne csinálni. Ó, nem gond. Mindent megoldunk. Jól kitaláltam, hogy a két tanuló tájol előttünk, majd lassan úsznak, mi meg hátul fotózunk. Aha. Ahogy azt Móricka elképzeli. Beugrottunk, medúzafelhő. No, egyik tanulóm mondta, hogy akkor ő visszamenne a hajóra. Mondom ne aggódjon, nem olyan vészes ez, csak jól körbe kell nézni, merre megyünk, hogy ne ússzunk nekik. Nos, ez nem volt olyan egyszerű. Azért megoldottuk, csak egyszer kellett arrébb löknöm egyiküket. A látótáv borzalmas volt, a két tájoló úszott, mintha muszáj lenne, a csaj fotózott, és minden mást elfelejtett, olyan lényegtelen dolgokat, mint lebegés, levegőkészlet figyelése, csoport, merülőtárs, stb... Fél óra alatt 30 bar, szerintem egyszer sem nézett rá... Az egész egy nagy káosz volt. 

Második merülésre az egyikük már nem is jött, a mert szerinte medúzákkal merülni nem buli. És ezzel nem is tudtam vitázni. A poén, hogy nem voltak már ott a második merülésen. 

A következő nap medencéztünk Petivel, lassan befejezzük a DM tanfolyamot. De így megúsztam az első napot. Mert kaptunk egy új hajót Phuketről, ami gyönyörű meg minden, csak elég lassú... Ma 7re értünk vissza a kikötőbe negyed hat helyett... És fél órával korábban indultunk... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Holnap még egy ilyen nap, majd szabadnapos leszek, és elvileg utána visszakapjuk a Stingrayt... Nagyon remélem!